Sas eagle 1029909 340

ILARA - a világ legmagasabb színten felavatott

Szakrális Vezetőjének -

NYÍLT LEVELE AZ EMBEREKHEZ!

Előtte még pár saját gondolatomat szeretném röviden megosztani Veletek!

Mivel az összeomlás előtti utolsó órába érkeztünk, és még többnyire mindenki jól el van, mint az a bizonyos befőtt, valamint nyugodtan sütögeti a pecsenyéjét a már kimúlni készülő vaskorhoz szokottan,  - mintha mise törtrént volna - , ezért úgy gondoltam, hogy ILARA NYÍLT LEVELÉVEL szeretnék rávilágitani a valóságra, ITT AZ ARANYKOR KÜSZÖBÉN!

Hátha  még pár embernél kinyilnának a szemek, és kivilágosodnának a tudatok. Merthisz minden LÉLEK számít, hisz ismét újabb nagy aratásra készülődnek sőt, már nagyban munkálkodnak is hozzá az "elvtársak".  Plusz ráadásként csak úgy ömlik megállás nélkül a fejünkre az égből a speciálisan kialakított repülőgépeikből szórt mérgük az emberek fejére, tüdejére, testére, Földanyára egész Európában, hogy csak na! Már azok is kiszúrták, akik eddig észre sem vették! A vasorrú bába vegykonyhája ehhez képest már kutyafüle.... Ráadásul, akik ezt művelik, azoknak már Világkirályuk sincs....

Aztán állítólag április 8-án beindítják Svájcban a CERN gépezetét. Szóval készülődnek rendesen.. Az emberek nagy többsége pedig még tudomást sem akar venni a kést fenő gépezetről, pedig 4 éve sem volt annak, hogy aratás volt a LELKEK között hatalmas létszámmal! Szinte majdnem mindegyikünk családjában, közeli ismerősei körében haltak meg a hiszékenyek...És mostanra egyre betegebbek az emberek...Szóval nagy a baj, IDEJE ÜSSZEFOGNUNK A VILÁGBÉKE ÉRDEKÉBEN!

Következzen hát ILARA NYÍLT LEVELE AZ EMBEREKHEZ!

EMBEREK!

MIT GONDOLNAK MEDDIG MEHET EZ ÍGY?

MEDDIG LEHET SZÉTESETTSÉGBEN ÉS EZER-FÉLE ELKÉPZELÉS MENTÉN SZÉTCINCÁLNI EGY NÉPET?
MEDDIG MEHET A KÖZÉLET MORÁLIS LECSÚSZÁSA?
MEDDIG MENETELNEK MÉG A "NEMZETI VONAL KÖVETŐI" A MOCSÁRBA?
MIT VÁRNAK ATTÓL, HOGY UTÁLKOZNAK ÉS VITATKOZNAK?
MI A "NEMZETI" KONCEPCIÓ A MÁSOK ÓCSÁRLÁSÁBAN ÉS LEJÁRATÁSÁBAN? EZ AZ ATTITŰD KIT, KIKET SZOLGÁL?

MEDDIG HISZNEK MÉG A MEGCSINÁLT "DEMOKRÁCIÁBAN"?
MEDDIG GYÁRTJÁK MÉG A HIBÁSNÁL-HIBÁSABB ELMÉLETEKET?

MIT GONDOLNAK, HOL VAN AZ IGAZSÁG?
MI AZ IGAZSÁG, VAN-E ABSZOLÚT IGAZSÁG,
ÉS HA VAN, MILYEN TULAJDONSÁGAI VANNAK?

AMÍG EGY NÉP NEM KÉPES AZONOS ESZMÉK ÉS MAGAS RENDŰ IDOLOK MENTÉN EGYÜTTMŰKÖDNI, MINDIG AZ ÜGYESKEDŐ, ÖNZŐ ÉS GÁTLÁSTALAN KALANDOROKÉ LESZ A VILÁG!
....ÉS EZÉRT MINDENKI FELELŐS, AKI NEM KÉPES VÁLASZT ADNI AZ IGAZSÁG MIBENLÉTÉRE...AKI NEM KÉPES FELISMERNI AZ IGAZSÁGOT, ÉS NEM TUD KÜLÖNBSÉGET TENNI A JÓ ÉS ROSSZ KÖZÖTT!

A JÁTSZMA VÉGE MÁR NAGYON KÖZEL VAN ÉS CSAK AZOK LEHETNEK NYERTESEK, AKIK SZERETETTELJES KÖZÖSSÉGEKBEN BÉKESSÉGBEN, DE HATÁROZOTT KIÁLLÁSSAL VÉDELMEZIK A BÉKÉT., AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN AZ AVULHATATLAN EMBERI ÉRTÉKEKET.

ÁLDÁS AZ IGAZ ÚTON JÁRÓKRA!